Intézményünk közös igazgatású óvoda és bölcsőde. Az épületet 2013 november 3-án adták át a környei gyermekeknek. A helybeli és a közigazgatásilag hozzánk tartozó négy külterület gyermekeit fogadja.
Az épületet a XXI. század igényeit figyelembe vevő, korszerű gyermekintézmény. Az 1600 négyzetméter alapterületű épületben hét, egyenként 60 négyzetméteres óvodai csoportszobát, kettő 50 négyzetméteres bölcsődei szobát alakítottak ki a hozzájuk tartozó öltözőkkel, mellékhelyiségekkel, kiszolgáló terekkel, s a kicsiket egy 120 négyzetméteres tornaterem, fejlesztő szoba, valamint csoportonként saját terasz várja. Csoportszobák esztétikusak, jól felszereltek mindegyik arculatát az intézmény szakemberei alakították.
Az épülethez tartozik egy félhektárnyi területen kialakított játszóudvar csúszdadombbal, homokozókkal, labdázó réttel, mozgásfejlesztő térjátékokkal, melyek mindegyik korosztály igényeit kielégítik. A bölcsődések és ovisok számára kerítéssel elválasztott, külön játszóudvart alakítottak ki úgy, hogy a gyerekek akkor sem maradnak játszóeszköz nélkül, ha valamennyi csoport egyszerre, egy időben szeretné a friss levegőn tölteni az időt. Különlegesség, hogy minden csoport számára virágágyást és veteményeskertet alakítottak ki, lehetővé téve a gyermekek számára a növények fejlődésének megfigyelését, illetve gondozásuk megismerését.
Tárgyi feltételeink nagyon ideálisak, a gyermekeink fejlesztéséhez szükséges eszközök, játékok folyamatosan biztosítottak, minőségi nevelőmunka minden feltétele adott.
Óvodánk gyermekközpontú, a gyermeki személyiség kibontakozásának és fejlesztésének színtere. Szeretetteljes, elfogadó, demokratikus légkörben, a gyermekek egyéni szükségleteihez igazodva szabadság- és egyéb jogaikat tiszteletben tartó gondoskodást, nevelést valósítunk meg. A gyermekek kiteljesítheti önmagukat, mint egyén, és mint a közösség tagjai.
A fejlesztés fő színtere a szabad játék, amely egyben az óvodáskorú gyermekek fő tevékenysége is. Az óvónők intelligenciája, szakmai képzettsége garancia a minőségi munkára. A továbbképzéseken szerzett tapasztalatokat beépítjük a szakmai munkába. Az óvoda minden dolgozója szeretettel közelít a gyermekek felé.
Szakmailag önálló intézményként elsősorban a gyermekek nevelését, a családi nevelés kiegészítését, erősítését vállaljuk fel.
Gyermekeinket nagyon sok élményhez juttatjuk, különböző érdekes programokat szervezünk számukra az óvoda falain belül és kívül.
Módszertani eljárásaink
A nevelési elvek óvodánk mindkét nevelési módszerében azonosak, az eltérés megvalósításuk módjában van.
Választott programjaink:
Programunk adaptációja Fábián Katalin: Tevékenységközpontú óvodai nevelés programjának, mely kiegészül Karczevicz Józsefné – Major Anna – Miehle Anna: Hétköznapi varázslatok – Óvodai nevelés Freinet elemekkel művének egyes gondolataival.
Választott programjaink lényeges vonásai megegyeznek. A gyermekek fejlesztése komplex módon történik, a teljes nevelési folyamatban az életkornak, az egyéni adottságoknak és érdeklődésnek megfelelő tevékenységek szervezése által.
Az óvodában integrált nevelés folyik, felvállaljuk a „sajátos nevelési igényű gyermekek” fejlesztését, amennyiben a Szakértői Bizottság ezt javasolja. Biztosítjuk számukra a megfelelő szakembert is.
Saját fejlesztő pedagógusunk van, aki az idegrendszeri éretlenségeket kezeli, segíti a részképességek lemaradásban, gyengeségben szenvedő gyerekek felzárkóztatását.
Minden feltétel adott a magas szintű szakmai munka végzéséhez.